Tegye fel a kezét, aki szereti a „meetingeket”! Gyanítom, sokan nem jelentkeznek. Nem csoda, hogy önvédelmi reflexek alakulnak ki bennünk a túlélésre, hiszen ha valamit ununk, azon változtatni kell! Mit tesz tehát egy energiája teljében lévő, derék munkaerő, ha nem köti le a téma? Elfoglalja magát. 10 éve még rajzolgatott egy papírlapra. Ha vicceskedni akart, a főnöknek pingált óriás fület, vagy bajuszt és ezen el lehetett vihorászni, amíg „ki nem csengettek”, vagyis amíg vége nem lett a megbeszélésnek. Majd jött nagy ugrás, az sms, vagy a mobilon játszható játékok sokasága. Áldunk téged, technológia! Az igazán nagy változást a notebook (netbook, laptop) általánossá, és a meetingeken elfogadottá válása hozta. Ugyan, ki merné megkérdőjelezni, hogy a bekapcsolt gép kijelzőjének takarásában szigorú arccal koncentráló kolléga nem éppen jegyzetel, hanem tök mást csinál? Ennek aztán az lett az eredménye, hogy egy megbeszélésen 10 emberre nagyjából 10 notebook jut, fizikailag is falat húzva az egyén és közösség közé. Ez a fal áttörhetetlen, bevehetetlen, hiszen ha már engedtük felállítani, nem illendő behatolni az intim szférába és beleolvasni az aktuális képernyőbe. Pedig lennének nagy meglepetések, pláne, mióta a közösségi felületek egybemosták a munkaidő-szabadidő, a hivatalos és magánügy határait. Ám az innováció, a divat újabb változásokat hoz. Megjelentek ugyanis a tabletek, ezek a praktikus, szexi cuccok. Egy nagy bajuk azonban mindenképpen van: nincs kihajtható kijelzőjük, ezért nem lehet mögéjük bújni. Egyszóval visszajutottunk oda, ahonnan évtizede elindultunk: ha nyomkodjuk, babrálunk vele, ugyanúgy lebukunk, mint annak idején, amikor tollal, ceruzával firkálgattunk unottan. Mi tehát a megoldás? Nehéz a kérdés. Esetleg a jól megszervezett, hatékony, bevonó, ezért a részvevőket valóban érdeklő meeting?
