Elgondolkodtatott a Kreatív Online cikke, melyben egy ausztrál felmérés apropóján adtak összefoglalót a PR szakma jövőjéről. A megkérdezettek a hitelességet és a mérést nevezték meg a legproblematikusabb kérdéskörnek, melyre a szakmának hamarosan megfelelő választ kell találnia. Aki dolgozott bármilyen minőségben is PR területen, jól tudja, hogy valóban ez a két fogalom foglalkoztatja leginkább az érintetteket. Mérhetetlenül frusztráló tud lenni, amikor egy vállalat (megbízó) félreérthetetlenül reklámüzeneteket kíván átnyomni a PR ügynökségen a média felé; az ügynökség tehetetlen (vagy nem elég profi ennek kezelésére) és enged a nyomásnak; a média meg persze átlát a szitán és reklámtarifa megfizetését emlegeti a megjelenés feltételekét, vagy ha idáig mégsem jut el a dolog, a megjelenés egészen egyszerűen elmarad, vagy csak minimális lesz. De kinek a felelőssége is a hitelesség? Az ügynökségé? Nem lenne fair csakis őket hibáztatni. A megbízó szakembere (marketing és/vagy kommunikációs vezető) – ha tanult valaha is kommunikációt, PR-t, jól tudja, hiteles sztori, erős tartalom nélkül nincs érdemi sajtómegjelenés, mert annak pont a hírérték a lényege. Hallottunk már persze alibi-kommunikációról is, amikor nem az „eredmény, hanem a részvétel” a fontos… De ne ebből induljunk ki. Nyilván tehet az ügyért az ügynökség is, ha felkészült, ha van tárgyalási ereje, ha valóban érdekli, hogy ügyfelétől minőségi anyagok kerüljenek ki. Ha nem így tesz, nem szabad csodálkoznia azon, ha a szakma egészének megítélése kérdőjeleződik meg időnként. És ilyenkor jut eszembe, hogy milyen megalázó feltételekkel és főleg büdzsével keresnek cégek PR ügynökségeket. Mintha elfelejtenék, hogy a minőségi munka, az innováció, a legjobb erőforrások rendelkezésre bocsátása pénzbe kerül, amiért cserébe viszont joggal lehet minőségi szolgáltatást, megjelenést, hitelességet, vagy éppen szombat éjszaka is válságkezelést elvárni, ha éppen úgy hozza az élet.
A cikk szerint a reklám és a PR közeledése, összeolvadása sem kizárt, általános kommunikációs ügynökségek irányába továbblépve, de ilyet már láttunk, akkor ezt integrációnak neveztük. Az is valószínű, hogy a kapcsolatépítés, a közösségek kialakítása, céghez kötése válhat az egyik fő feladattá, ezen keresztül mérési kritériummá, amivel szintén egyet ehet érteni. Már csak azért is, mert a média fogalma a közösség média felületek elterjedésével komoly változások előtt-alatt áll: bárkinek lehet immár saját média felülete, ha éppen alkalmassá teszi magát a hiteles és folyamatos tartalom előállítására. És ez újabb kérdőjeleket vet fel az ügynökségek jövőbeni szerepét illetően. Izgalmas időszak előtt állunk tehát, kíváncsian várjuk a fejleményeket.
