Írásainkban gyakran kalandozunk témák, gondolatok között olyan tanulságos jelenségekre vadászva, amelyek érdekesek lehetnek az olvasónak. Ez alkalommal a Magyar Reklámszövetség friss médiapiaci becslését választottuk, amely immár 11 éve adja a legátfogóbb képet kis magyar médiavalóságunkról, szigorúan a pénz oldaláról megközelítve a kérdést. A Szövetség elnökeként évek óta követem nyomon ezt a kivételesen hasznos munkát és tapasztalom a változásokat objektív és szubjektív megközelítésből egyaránt. A 2010-es nettó reklámköltés becslést némileg módosított módszertannal (bartner nélkül, a szponzoráció beszámításával) de továbbra is a hirdetők által elköltött marketing büdzsék szemszögéből végeztük el. Új elemek kerültek be (pl. ambient), így az éves összehasonlítás nehezebben értelmezhető, mint a megelőző években, viszont a végeredmény sokkal jobban tükrözi a valóságot. Talán nem meglepő, hogy a „reklámtorta” lényegében nem nőtt, a növekmény az új eszközökből adódik. Az sem meglepő, hogy egyetlen médiatípus sem mutat növekedést, kivéve az internetet, amely megint két számjeggyel tudott bővülni, sőt, jóval nagyobb szeletet hasít ki a teljes piacból, mint a nemzetközi átlag. Ha a számok mögé nézünk, izgalmas jelenségeket fedezhetünk fel. A WhiteReport nevű információs bázisból kiderül, hogy Magyarországon 6900 médiamárka létezik, ebből például 4500 a nyomtatott lap. Megdöbbentő, hogy 100 egészséggel foglalkozó kiadvány jelenik meg, 17 borlap, vagy éppen 30 gasztronómiai újság. Ha a TV-ket nézzük, a három nagy csatorna mellett egyre népszerűbbek a tematikus adók, a lakosság egyre nagyobb hányada talál ízlésének, érdeklődésének megfelelő néznivalót. A legérdekesebb számomra az interaktív világ elemzése. 2011-ben az Index napi látogatottságát megelőzte saját blogos felülete, a Blog.hu, vagyis beigazolódni látszik a több írásunkban is említett „civil tartalom” lendülete. Rászoktunk a közösségi megosztásra és immár kritikus tömeg feletti a jelenség itthon is. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a mobil eszközök (tablet, okos telefon) vásárlása meredeken ível felfelé, és elfogadjuk az érvet, hogy ezek megvásárlásával lényegében média-hozzáférési eszközt választunk, és belegondolunk abba, hogy egy ilyen eszköz hányféle hozzáférést tesz lehetővé (írott, multimédia, vállalati alkalmazások, interaktív felületek, archívumok, e-book), könnyen beláthatjuk, hogy az a bizonyos forradalom valóban nem túlzás és lózung, hanem napjaink fantasztikus valósága! Ne maradjunk hát le!
Kapcsolódó bejegyzések
Megdöbbentette a közvéleményt a Volkswagen motorokkal kapcsolatos csalás híre. A dízelmotorok szoftvereit manipulálta a gyártó úgy, hogy az észlelje, ha … Tovább
A vállalati szférában sok szó esik tőkéről, hatékonyságról, stratégiáról – de meglepően keveset beszélünk arról, hogyan alakulnak ki a döntések … Tovább
A megbeszélésen, ahol a vezető ismerteti a következő időszakra vonatkozó elképzeléseit, a beosztottak a legnagyobb nyugalommal, ám minősíthetetlen kifejezésekkel véleményezik … Tovább
Március 6-án szakmai napunkon másodszor foglalkoztunk egy izgalmas, sok tekintetben aktuális és tapasztalataink szerint sokakat érdeklő kérdéssel, a vállalatok informális … Tovább
Csodáljuk a Ferrarikat. Miért is? Mert gyönyörűek. Persze elképesztően gyorsak, ördögien hangosak, félelmetesen kihegyezettek, de mindenekelőtt csodálatosan szépek. Ha nem … Tovább
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, … Tovább
Nos, milyen évünk legyen? Boldog, sikeres, eredményekben gazdag, ahogyan azt tengernyi jókívánságban megkaptuk ismerőseinktől szilveszter felé közeledve? Hát akkor legyen … Tovább
Egy vállalat legértékesebb vagyona a munkatárs. Na, ja, ez az állítás nagyjából annyira vált hiteltelenné az elmúlt években, mint hogy … Tovább
Sokan vagyunk, akik “rákattantunk” a virtuális közösségekre. Vagyunk jó páran, akik a barátkozás mellett szakmai kapcsolatokat is ápolnak itt, és bizony … Tovább
Ülök egy szakági kiállítás hivatalos megnyitóján. A kiállítási csarnokban a szokásos zsivaj, zenefoszlányok, speeker motyog a mikrofonba az egyik standon, … Tovább
Mióta világ a világ, folyamatosan tanulunk, tapasztalunk, fejlődünk, igyekszünk jobbak lenni. Különösen igaz ez a vállalati versenypiacon, ahol – mint … Tovább
A pletyka a magánéletben és a biznisz világában is jelentős hatással bír, közösségépítő és kohézióképző ereje van. Legfőbb jellemzője a … Tovább
Elismerte, bevallotta, elárulta. Szörnyű idő lesz, borzalmas vihar közeledik, rettenetes hidegre készülhetünk. Mindezek idézetek újságcikkek szóhasználatából. Bizony általánossá kezd válni, … Tovább
Vajon milyen lehet a 67%-kal fényesebb haj, az ötszörös tisztítóerő, vagy mondjuk a hét ponton hatékony száj higiénés védelem? Bevallom, … Tovább
A Black Friday, vagyis az össznépi kedvezményes webshoppingolás témája néhány éve itthon is csúcsra járatja a médiát, amely akár kellemes … Tovább
