fbpx

Tizenkettedik éve a vállalati kommunikációban

Az Ispiro Consultingban tizenkettedik üzleti évünket kezdtük meg. Ezalatt az idő alatt a vállalati kommunikáció izgalmas dimenzióit jártuk be, folyamatosan figyelve a világ, az üzlet, a vállalatok működésének változásait. A lezárt tizenegy üzleti év megtanított bennünket arra, hogy sosem lehetünk elégedettek azzal, ahol tartunk, amellett, hogy végtelenül büszkék vagyunk arra, amit elértünk, és azokra, akikkel együtt dolgozhattunk.

Az évkezdet kiváló alkalom arra, hogy összefoglaljuk eredményeinket és kitekintsünk a közeljövőre. Mindenekelőtt magabiztossá tesz bennünket, hogy 2018-ban is megtaláltuk a nekünk való üzleti lehetőségeket a piacon. Minden ügyfelünk, minden feladatunk egyedi és megismételhetetlen, szó szerint fehér lap a számunkra, amelyet együtt írunk tele hasznos dolgokkal, személyre szabott, előremutató megoldásokkal. Ezekből pedig rengeteg akad, már csak azért is, mert a kommunikációt kiterjesztetten, komplexen szemléljük: a vállalati együttműködés terének tekintjük, ilyen értelemben pedig minden vállalat, minden szakmai, üzleti közösség számára lényeges dologról beszélünk. Legyen szó vezető-beosztott viszonyról, szervezeti egységek, funkciók kapcsolatáról, a belső, vagy éppen a külső környezet alakításáról, a szervezet az információcsere révén a kommunikáció tartja mozgásban.

2018-ban tovább szélesítettük és mélyítettük ráhatásunkat a vállalati működés minőségére. A kommunikációval immár közvetlenül befolyásolhatjuk a hatékonyságot, projektek megvalósításának sikerességét, a gyártási minőséget, a munkahely megtartó erejét, a cégen belüli és cégen kívüli érdekérvényesítés eredményességét, a folyamatok harmonikus illeszkedését, az innovációs hajlandóságot, az értékek általános képviseletét. Mindehhez hatékony eszközöket választottunk, illetve fejlesztettünk: a kommunikációs audit valós képet ad az aktuális állapotokról, a belső viszonyokról, a céges pletykáról, és nem csak a kockázatokat mutatja meg, de a megtartandó értékeket is előtérbe hozza. A kommunikációs elérési stratégia, mint keretrendszer, és az erre épülő munkatervek, protokollok a konkrét feladatokat fogalmazzák meg és teszik érthetővé és mérhetővé. A kommunikációs készségek speciális, szervezetre, személyre szabott fejlesztése felkészíti a vezetőket a változások megfelelő átvételére. A munkáltatói megkülönböztetésben pedig régi-új elemként adunk a szervezet kezébe olyan klasszikus eszközt, mint a vállalati életmód magazin. Ezek után talán nem meglepő, hogy ügyfeleink közül sokakkal mély, bizalmon alapuló szakmai kapcsolat alakult ki köztünk, ahol az együtt gondolkodás üzleti modellünk részévé vált.

Fontos megemlítenünk szakértőinket, akikkel hosszú évek óta dolgozunk együtt, segítségükkel vagyunk képesek skálázhatóan működni, az ország számos pontján egyidőben elvégezni üzletileg kritikus feladatokat – ehhez csak tavaly több tízezer kilométert tettünk meg.  Ugyancsak elkötelezetten építjük és fejlesztjük partneri kapcsolatainkat, kölcsönösen kiegészítve és teljessé téve kínálatunkat a piacon.

2019-ben is ambiciózus terveink vannak: újabb és újabb tudás megszerzésére törekszünk, új ügyfelek, új szektorok meghódítását tervezzük, és szeretnénk a határon túl is megmutatni, mire vagyunk képesek együtt, Dr. Szvetelszky Zsuzsával. Mindehhez minden adott, már csak meg kell csinálni.