Örülök ennek a start-up hullámnak. Nem azért, mert most divat ennek örülni, és korszerű a témával foglalkozni. hanem azért, mert valami olyat mozgat meg a gazdaságban és a társadalomban, amire már régen nagy szükségünk lenne. Ez a vállalkozó kedv. 25 évvel a rendszerváltás után még mindig erősebb bennünk a kockázatkerülés, a gondoskodás iránti vágy. Nyugdíjas állásról ábrándozunk, biztos háttérről, miközben belül nem érezzük jól magunkat. nem szeretjük a munkahelyet, a főnököt, sőt, magát a munkát sem („jaj, vége a szabinak, kezdődik a robot…”). Mindez ráadásul nem korosztályhoz kötött, meglepően sok fiatal gondolja ezt (minták hatása?). Nem túl szerencsés örökség…
Ám itt van ez a start-up dolog, szerencsére. A felszínen nyilván a sikertörténetek az izgalmasak, a befutott legkisebb fiú, aki elment szerencsét próbálni, és bejött neki. Holott van egy ennél talán sokkal fontosabb üzenet is: ha van egy ötleted, ha szerinted rendelkezel valamivel, ami jobb, mint amit kapni lehet, vágj bele, barátom, mi bajod lehet, ha megpróbálod! A start-up lehetőség, egyre inkább módszer, modell, amit lehet követni. Lehetőség a függetlenségre, a kiszolgáltatottság csökkentésére, a motiváció gyűjtésre, az ötletek kipróbálásának és sikerre vitelének mámoros érzésére. Sokkal hasznosabb ilyeneken agyalni, mint egy nem növekvő piacon vállalati pozíciókért harcolni.
Azt szeretjük hinni magunkról, hogy csavaros eszű, kreatív nép vagyunk, tucatnyi Nobel díjjal. Miért ne lenne igazunk? És ha így gondoljuk, miért ne élnénk vele?
