fbpx

Öt

Százból negyven vállalkozás alapítása után egy éven belül tönkremegy. További ötven pedig nem éri meg ötödik születésnapját. Az Ispiro Consulting 2012. december 14-én ünnepli az ötödiket. Mi megmaradtunk. Talán fura, de ez sosem volt kérdéses számunkra, hiszen határozott célunk volt a céggel. Olyan aktivitási formát kerestünk, amelyben mindenekelőtt jól érezzük magunkat. Sokat dolgoztunk előtte kiváló vállalatoknál, ahol sikeresek tudtunk lenni, és ahol legalább annyit kaptunk, mint amennyit mi magunk beletettünk a közösbe. Rengeteget tanultunk, tapasztaltunk, sok mindent megértettünk üzletről, közösségről, motivációról, elkötelezettségről. Egészen kiváló tanítómestereink voltak, aki nem csak vezetői, menedzseri, de emberi mintát is mutattak. Mindezt behoztuk az Ispiro-ba, és tudtuk, hittük, hogy működni fog. Könnyű volt ez az öt év? Nem. De ettől még értékesebb számunkra. Az a kivételes jó érzésünk lehet most, hogy semmit sem kaptunk ingyen, mindenért meg kellett dolgoznunk: üzletért, szerződésért, ismertségért, olykor egymás bizalmáért.

December 15-én elkezdjük az újabb öt évet. Így, tényként. Mert tudjuk, hogy lesz újabb öt. Főleg azért, mert élvezzük, amit létrehoztunk, tetszik, amit csinálunk, látjuk, hogy merre tovább, és nagyszerű érzés, hogy sokan vannak körülöttünk, akikkel még erősebbek, jobbak tudunk lenni. Barátok, üzleti partnerek, ügyfelek. Velük egy kicsit most megállunk örülni, aztán megyünk tovább. Inspiráltan!