Nemsokára államvizsgáztatok, ismét! Nagy öröm és megtiszteltetés az ilyen feladat, hiszen egy szakma legfelsőbb képzésének ünnepi pillanatánál lehetek jelen, és osztozhatok a jelöltek örömében és büszkeségében. Ám a valós kép korántsem ennyire idilli. Alig fél éve hasonló megbízatásom során 15-ből 9 végzős hasalt el a – szerintem – legkönnyebb vizsgán, maximális jóindulatunk mellett. Miért a legkönnyebb az államvizsga? Mert egyrészt a diáknak a maga által írt diplomamunkát kell megvédenie, ami ugye elvileg zsigerből megy. Másrészt két olyan tantárgycsoportból kell egy-egy tételt húzni, amelyekből az elmúlt években már sikeres vizsgát tett az illető. Ezek után sokkoló volt végigélni többségük vergődését. Saját bevallásuk szerint nem készültek fel alaposan, néhányan pedig egyáltalán! Miért is érdemel szót mindez? Hiszen minden vizsgát, az államvizsgát is lehet pótolni… Nekem sokkal inkább a hozzáállás ijesztő. Nagyon kemény világban kell a végzősöknek megtalálniuk boldogulásukat. Sokkal kevesebb az állás, mint a jelentkező, és aki nem ügyes, aki nem menedzseli magát, nem tesz meg mindent, az bizony pofára esik. Lassan kihúzzák alóla a családi védőhálót is, hiszen 25 évesen már nem nagyon illik a „mama-hotel” bed and breakfast szolgáltatásain élni. Olcsó érv lenne most azzal jönni, hogy felhígult a szakma, a korábbinál nagyságrendekkel több felsőfokú végzettségű állampolgár ugyanis inkább hasznára van egy országnak, még ha egy részük pályaelhagyó is lesz. A szakmai alázat, a hozzáállás, a motiváció azonban elengedhetetlen a sikeres, boldog szakmai élethez. És ezt mintha nem sikerült volna egyes intézményeknek eredményesen a fejekbe ültetniük. Az utánpótlás, a jövő szakembereinek minősége a mostani „derékhad” felelőssége is. A miénk, akik számukra lehetünk a minta. Ezért kell tehát hangosan az éterbe kiabálnom: Fiatalok, ne lezserkedjétek el a jövőt! Kortársaim, ne hagyjuk, hogy ezt tegyék! Mert a szakma jövője mehet rá!
